Női testünk bölcsessége: a menstruáció

A menstruáció a női virágzásunk, ízig-vérig ünnepünk a mélyülés, megnyílás, tisztulás felé. Egy olyan segítség nekünk Nőknek, amivel minden hónapban megkapjuk azt a lehetőséget, hogy ahogy a méh szövete megújul, úgy érzelmi, gondolati világunk is fellélegezhessen, majd új lehetőségeknek és kreativitásnak adjon teret.

Mégis, ennek ellenére hogyan érezzük sokan: akadály, fájdalom, nehézség.

Tényleg az lenne?

A természeti népeknél a ciklus beköszöntekor elvonulnak a Nők az erdőbe, keresnek egy védett helyet, ahol egyedül lehetnek. Ahol teret adhatnak a bölcs női test átalakító erejének. A mai nyugati társadalmunkban a legtöbb Nőben ez az ősi tudás feledésbe merült és az is szinte elképzelhetetlen, hogy felszabadítsák az idejüket ezekre a napokra. Ebből egy óriási feszültség születik bennünk: egyrészt annak a sürgető igényéből fakadóan, hogy magunk legyünk és befelé figyelhessünk, és a között, hogy közben hogyan lássuk el a családot, a munkánkat, a mindennapi dologkat is. Így születik meg a mindenki által kedvelt hisztisárkány 🙂 – idegesek leszünk, fújtatunk és bármelyik pillanatban fel tudnánk robbanni… Neked is ismerős az érzés?

És akkor még nem beszéltünk a fájdalomról. Amikor nagyon fáj, és mozdulni sem bírsz…

A görcsölésnek több oka is lehet. Ha túl sokat pörögtünk abban a hónapban és a menstruáció idejére sem tudunk lelassítani, akkor ez is okozhat görcsöket. Ez egy jelzés a testtől, hogy egyrészt ne feszítsük túl a húrt az aktív időszakunkban se, és most, a menstruáció idején pedig váltsunk tempót és adjunk teret a befelé figyelésnek – testileg és lelkileg egyaránt.

Ha megtanulunk befelé figyelni, rájöhetünk mi lehet a fájdalmunk gyökere és végleg elengedhetjük azt.

Ezért természetes női vágyunk, hogy egy csendes környezetben legyünk önmagunkkal és figyelmünket befelé irányítsuk. A fájdalom – ahogy a szülésnél is – mélyebbre visz minket, akár belső falakat tör át bennünk. Ha jelen tudunk lenni benne, elvezet minket valamilyen fontos értékhez magunkban ami addig rejtve volt félelmek, kételyek mögött. Egyre mélyebbre tudunk süllyedni önmagunkban ezáltal, megnyílunk a méhünkben lüktető mély intuíció felé, és végül a  belső csenddel találkozunk, ahol semmi nem zavar már minket. Ebből az elmélyülésből, elcsendesülésből végül felébred bennünk az alkotóvágy, amit nagyon jó, ha meg tudunk élni valamilyen számunkra kedves tevékenységben – legyen az az otthon szépítése, főzés, művészi tevékenység, ének vagy tánc.

Mivel segíthetjük magunkat, a nőiségünket a menstruáció idején?

Azért, hogy befelé figyelhessünk minél jobban, és a görcseinknek is búcsút inthessünk, életre hívtuk a HOLDANYA OLAJat. Sokan meglepődnek, hogy fájdalom nélkül is lehet menstruáció? Egyáltalán, több értelme van ennek a folyamatnak, minthogy túl kell élni? Igen! Ahogy kinyitjuk a kis üvegcsét és megérezzük az illóolajok különleges szinergiájának beburkoló illatát, majd finoman bemasszírozzuk vele alhasunk és keresztcsontunk területét, a testünk és lelkünk is gyorsan jelez: valami történik! Elkezd oldódni… az érzéseink is! És kinyílik a világunk, fellélegzünk, elengedjük zavarainkat és feszültségeinket – mindent, amire már nincs szükségünk – majd azon kapjuk magunkat, hogy inspirációban fürdőzünk.

Egészségünkre! Élvezzük! 🙂


Tetszett az írásunk? Oszd meg barátaiddal!

Iratkozz fel hírlevelünkre, melyben egyedi praktikákkal és ajánlatokkal kedveskedünk!

Feliratkozom a hírlevélre 

You may also like

Leave a comment

ÉRTESÜLJ ELSŐKÉNT A LEGFRISSEBB AKCIÓKRÓL ÉS RECEPTEKRŐL ÉS MOST 10%-os KUPONT ADUNK AJÁNDÉKBA
Ne jelenjen meg többet